TESTÜNK VILÁGA

József Attila Óda című versében így ír a szeretett nőről: „Vérköreid, miként a rózsabokrok, reszketnek szüntelen. Viszik az örök áramot, hogy orcádon nyíljon ki a szerelem s méhednek áldott gyümölcse legyen. Gyomrod érzékeny talaját a sok gyökerecske át meg át hímezi, finom fonalát csomóba szőve, bontva bogját – hogy nedűid sejtje gyűjtse sok raját s lombos tüdőd szép cserjéi saját dicsőségüket susogják! Az örök anyag boldogan halad benned a belek alagútjain és gazdag életet nyer a salak a buzgó vesék forró kútjain!” Ahogy a költő szemléletesen megfogalmazza, az emberi test belső szervei valóban úgy működnek, mint egy tökéletes rendszer, melyben minden kicsiny „alkatrész”, minden szabad szemmel nem látható, aprócska sejt nélkülözhetetlen. Gyakran csak akkor döbbenünk rá erre, ha megbetegszünk. Amikor egészségesek vagyunk, természetesnek vesszük életfunkcióinkat: a légzést, a szívverést, a fejünk, karunk, lábunk mozgatását, a látás, a tapintás, a hallás képességét, és nem utolsósorban a